Olasz húsgombóc
2018. október 17. írta: Anita Fazakas

Olasz húsgombóc

img_20181008_132229_saveas.jpg

Apa az olaszok húsgombócát szereti. 3 db apróra vágott vöröshagymát, 2 gerezd fokhagyma kinyomón átnyomott fokhagymát pirított kevés zsiradékon serpenyőben. A sült hagymát hozzáöntötte az 1 kg fele-fele sertés és marha darál húshoz majd tett hozzá még egy kevés reszelt száraz zsemlét, majd sóval, borssal és oregánóval ízesítette és jól összegyúrta az egészet, végül gombócokat formázott belőle. A gombócokat külsejét kicsit megsütötte a serpenyőben, majd ráöntötte a paradicsom pürét (lefotóztam melyiket használta) plusz adott hozzá egy sűrített paradicsom konzervet is. A paradicsomszószba tett sót, borsot és babérlevelet is, majd fél órát főzte benne a gombócokat. Amikor megfőtt a hús durumtésztát öntött sós (mint a tenger) forrásban lévő vízbe, majd mikor megfőtt a tészta leszűrte és kiszedte a tányérokra, majd ráhalmozta a tésztára a húsgombócokat, s ráöntött egy kevés paradicsomszószt is mindegyik halomra, végül Pecorino Romano sajtot reszelt a tetejére. Egi!

 

Fotók: 

1. Tálalva az olasz húsgombóc Pecorino Romano sajttal és durum tésztával.

2. Gombócok sülnek kívülről.

3. Paradicsompüré és sűrítmény kerül a gombócokra.

4. Sütőpapírral fedtük le amíg főttek a gombócok a paradicsomszószban, mert nekünk nincs fedőnk a serpenyőnkre.

img_20181008_121858_saveas.jpg

img_20181008_122508_saveas.jpg

img_20181008_122904_saveas.jpg

süti beállítások módosítása